Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Pénteken döntenek arról, hogy a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában vagy a Duna Arénában rendezik szombat este a budapesti vizes vb férfi vízilabdatornájának döntőjét. "Már csak az a kérdés, hogy az Omega, illetve a televíziós közvetítés feltételei megengedik-e a változtatást" - nyilatkozta az M4 Sportnak Gyárfás Tamás, a nemzetközi szövetség (FINA) legszűkebb döntéshozó testületének tagja, aki megerősítette, hogy a helyszínváltoztatás technikai kérdés, a vb szervezőbizottságán nem múlik - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA vatikáni Sixtus-kápolna részleteit öt évig fényképezték a legmodernebb digitális technológiával. A képekből egy háromrészes, díszes kiadvány készült, limitált példányszámban, az ára 13 ezer dollár, azaz közel 3,4 millió forint - írja a BBC News-ra hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaEmmanuel Macron és felesége a párizsi Elysée-palotában fogadta Rihannát, aki korábban egy Twitter-üzenetben kérdezte meg, hogy a francia elnök támogatja-e a fejlődő országokat segítő oktatási alapítványát. Az énekesnő a találkozó után csupán annyit árult el, hogy szeptemberben nagy bejelentésre készül, és októberben Afrikában dolgozik majd a támogatásokon - írta az MTI-re hivatkozva a 444.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaLehet, hogy pár év múlva már nem a pálmasorok vonzzák a Cote d’Azur tengerpartjára az odalátogató utazókat. Egy ázsiai eredetű kártevő, a piros ormányosbogár ugyanis évek óta pusztítja a fákat Franciaország déli tengerpartján, emiatt több ezer növényt kellett kivágni. Ha így megy tovább, a világhírű tengerpart elveszítheti egyik jelképét – szemlézte a Magyar Idők cikkét az inforadio.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaSalvador Dalí több mint hatvan alkotását, grafikákat, litográfiákat, rézkarcokat, kisplasztikákat láthat a közönség a szegedi Reök-palotában pénteken nyíló tárlatán. A kiállítás gerincét a katalán mester 60-80-as években készített alkotásai adják. A képek ízelítőt adnak a szürrealista művészről és a "Dalí-jelenségről" - idézte Nátyi Róbert művészettörténészt az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA különböző versenyhelyszíneken eddig összesen 257 ezren drukkoltak a sportolóknak a budapesti vizes világbajnokságon. A szervezők tájékoztatása szerint csütörtökre sem a Duna Arénába, az úszóversenyekre, sem a Hajós Alfréd Uszodába, a férfi vízilabdatorna mérkőzéseire - köztük a magyarok görögök elleni esti elődöntőjére - nem kaphatók már jegyek - írta az MTI. A szurkolók ingyenesen nézhetik a közvetítéseket a szurkolói zónákban óriáskivetítőkön.
Szerző(k): Domokos Erika1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború, aminek 3 milliárd áldozata volt – ezzel kezdődik James Cameron kultikus sci-fi akciófilmjének története. Húsz évvel később, 2017. augusztus 29-én a Terminator 2. – Az ítélet napja pedig újra látható lesz - hosszas digitális restauráció után - egy eddig nem látott 3D-s változatban - jelentette be a forgalmazó Budapest Film.
Szerző(k): Domokos ErikaA hetvenéves Paul Auster hétévnyi szünet után megjelent új regénye, a 4 3 2 1 is rajta van a Man Booker-díj 13 címet tartalmazó idei jelöltlistáján, amelyen 2014 óta a teljes angol nyelvterületről szerepelhetnek szerzők - írta az MTI. A brit irodalmi díj esélyeseinek "hosszú listáján" a New Yorkban élő Auster új regénye mellett három további amerikai és négy brit író alkotása is szerepel. A szerda éjjel közzétett listára egy korábbi Booker-díjas, az indiai Arundhati Roy The Ministry of Utmost Happiness című regénye ugyancsak felkerült. Az írónő 1997-ben kapta meg az elismerést Az Apró Dolgok Istene című bemutatkozó regényéért.
Szerző(k): Domokos Erika